Szervezet- és vezetéselmélet

Nem vagyok vmi rendszeres blogoló, gondolom, ez senkit nem ér váratlan meglepetésként… Azért most kellően le vagyok fáradva agyilag ahhoz, hogy írjak pár sort, agytekervényeim pihentetése gyanánt. Huh. Most értem haza vizsgáról, aszongya: szervezet- és vezetéselmélet. Tisztára nekem való. Kismilliószor elemeztem már saját képességeimet, és kismilliószor rájöttem, hogy annyira pontatlan és szétszórt vagyok, hogy napi munkavégzésre tulajdonképpen nem vagyok alkalmas (vagyis hát persze, hogy alkalmas vagyok, mert király vagyok, és ugye miért pont ez ne menne… de igazából most is ezt csinálom, és megerőltető, komolyan.). A felsővezetéshez gyáva is vagyok, meg nem is szeretem annyira a felelősséget (vállalom, de ha nem muszáj, nem önként). Mi a megoldás: középvezető. Csoportvezető pl. szívesen lennék: elvezetgetném a kis team-emet, ragyogna a fejünk fölött a szivárvány, mindenki boldogan járna munkába, mert milyen szupi főnöke van (ÉN ), ráadásul mindenki jól jár, mert ha az anyagi igényeim ki vannak elégítve, akkor baromira kedves vagyok. De ez persze csak felszínes eszmefuttatás, és némileg viccnek is szántam.

No, de visszatérve a témára (mert látom, megint beillesztettem egy röpke 10soros kis kitérőt), egészen élvezetes ez a tárgy. Kár, hogy meg kell tanulni (mondjuk a lelkesedésem általában a legtöbb tárgy iránt amúgy is ezen a ponton vérzik el… ), méghozzá jelen esetben erre volt 1,5napom… Az asszem kevés. Majd meglátjuk. De igazából csak arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy hiába gondolja az emberek túlnyomó többsége (kb. 99%a), hogy ő vezetésre született, és a vérében van, hát ahogy olvastam ezt a könyvecskét (kb. 200oldal nettó), rá kellett jönnöm, aki jó vezető akar lenni, annak ezt tanulnia kell. Bocsánat, ha nem járok elég körültekintően a nagyvilágban, de az a tapasztalatom, hogy az 1etemen tanulók nagyrésze ezt NEM így gondolja. Mert ők vezetőnek születtek. És ez a 200oldal nem is a vérükben, a génjeikben van. Nem is értem, akkor minek kell puskákkal vizsgázni… És végképp: hogy lehet megbukni? Szóval, komolyabbra fordítva a szót, el kellene azon gondolkodni, hogy nem járna-e mindenki jobban, ha az 1etemről nemcsak hatalmas egóval felvértezve, de szakmai tudással is alaposan megpakolva kerülnének ki a hallgatók. Ha már annyira adunk a szakértelemre meg a végzettségre, ugye. Meg tudom, az előző bekezdésben én is arról írtam, mennyire alkalmas vagyok én a vezetésre… De szeretném kiemelni, hogy ÉN elolvastam azt a kurva könyvet… (Még ha nem is kellő alapossággal, idő hiányában… ) És igyekszem megtenni mindent, hogy tényleg jó vezető lehessek, ha vmikor, nagysokára tűzhelyzetbe kerülök.

Amúgy nem szoktam ilyen komoly dolgokról írni… Mondom, hogy nem normálisan működik ma az agyam.

Kérdőív

Ma készítettem el a kérdőívet, hát… Az első felét két csoporttársammal közösen, a másodikat egyedül… Ezt nem azért mondom, hogy itt dicsekedjek vele, hanem mert ha szar, nem akarom, hogy mások szívjanak miatta. Hozzáértők kedvéért felteszem netre, de le ne lopja nekem senki mert agyonverem, ha tudomásomra jut. Csak ha olvassák szerencsés / szerencsétlen (a megfelelő aláhúzandó – a rutin beszél belőlem ) politológus társaim, nyugodtan kritizálják, tegyék meg észrevételeiket – vagy hogy szokás ezt szépen és diplomatikusan mondani… PDF-ben teszem fel a diinos tárhelyemre, mert bizalmatlan vagyok a belturkálásokat illetően. Ja, és ha már kutatás… Lánczi András karrierútját ITT olvashatja a nagyérdemű… De ő egyébként sem képezné kutatásunk tárgyát, ha úgy tetszik, csemege.

KÉRDŐÍV ITT!

Kutatás

Kutatunk… Nagyon. Rohadtul intenzíven. No de most részletezem is, ne vesszen a jótékony homályba, miről is beszélek. Van idén egy Politikai kutatás módszertana névre hallgató tárgyunk. Egyébként érdekes a tárgy, és örülök is, hogy végre vmi kézzelfoghatót is tanulunk a sok általánosság után (nem mondom, amit három év alatt megtanultam, elég erős, logikus gazdasági alapú szemléletté állt össze bennem, mármint így a politikatudomány megtámogatva közgazdaságtannal). És amikor félév elején Gergő (ő a tárgyfelelős, a tanár, mittomén, mi a neve ennek a “pozíciónak” az egyetemen ) bejelentette, hogy tényleg végig fogunk csinálni egy IGAZI kutatást, aminek IGAZI eredménye lesz, komolyan… Hát én akkor baromira belelkesültem.

Én nem bántani akarom a csoportomat, de az azért 3év alatt eléggé lejött, hogy gyakorlatilag könnyebb 200 birkát beterelni egy akolba, mint a mi csoportunkat bármiféle együttműködésre bírni. Mindenki megy a maga dolgai után, és mindenki úgy van vele, majdcsak lesz valahogy. Nem érzem annyira a lelkesedést, nem érzem mondhatni semennyire. (Lehet, csak én vagyok ilyen kis hiperaktív, hogy mindig pattogok, és sztahanovista módon még örülök is, ha vmi macerásat kell csinálni. ) Én viszont, ha belelkesülök, akkor nagyon belelkesülök… Tervezek, kombinálok ezerrel… És akkor jön a nagy paff, amikor elvileg számítanom kellene a többiekre, mert együttműködés meg hasonlók… És nincsen sehol senki. Egyébként megértem, mert mióta dolgozom (még így is, hogy csak 4órában), én is inkább megyek a saját dolgaim után, minthogy az egyetemen rostokoljak – de hát érdekel, bejárok, ha beleszakadok is! (Jelentem, egyébként beleszakadok. ) De nem panaszkodni akartam, csak érzékeltetni, mennyire lelkesít engem ez a feladat, úgy mindenestől, és oooolyan jó lenne, ha a többiek is így állnának hozzá, mert akkor végre csinálhatnánk vmi izgit, ami még értelmes is (ez a kedvenc párosításom – pasiban is ). No, ennyit bevezetésként, evezzünk tárgyilagosabb vizekre.

A kutatás maga arról szól, hogy hogyan sikerült elhelyezkedniük azoknak a hallgatóknak, akik itt a BCEn végeztek politológusként. Szóval a saját (leendő) diplománk értékét firtatjuk… (Nem biztos, hogy boldog leszek az eredménnyel… ). Felosztottuk a kutatást részfeladatokra, a részfeladatokat meg emberkékre. Lényegében két nagy része van az egésznek: egy kérdőív, amit igyekszünk az összes végzettel kitölttetni, meg egy mélynterjú: a csoportunkból (kb. 20 fő) mindenki egy emberrel fog az ő kis karrierútjáról beszélgetni. Ehhez a két nagy részhez kapcsolódnak bizonyos feladatok… Nem részletezem most, el lehet rajta ábrándozni otthon… Nekem eddig nem sok dolgom volt, mert nem sokáig jutottunk el, pedig még egy hét, és vége a félévnek… És erre a kutatásra kapjuk a jegyünk felét. Most akkor mi lesz? Egyébként most járunk a mélyinterjús szakaszban. Az én emberkém László Róbert névre hallgat, utánakémkedtem az iwiwen (hát mégiscsak tudjam, nem egy többszörös sorozatgyilkos brutál arccal kell-e interjút csinálnom ), és egészen szimpinek tűnik, szóval nagy kő esett le a szívemről. Írtam neki egy jóóóóó HIVATALOS levelet, körítéssel, magázódva, minden – aztán a végén hosszadalmasan ecseteltem, miért is fogunk mi mégis tegeződni. Kövezzenek meg, én nem fogok 30percig vért izzadva tegezni egy még 30at sem betöltött fiatalembert. Ha ragaszkodik hozzá, ám legyen, de hát… Aki még jár bulizni, azt tegezni kell. Alap.

Szóval jól megszenvedtem, mire kiköszörültem magamból ezt a levelet. Remélem, hamar válaszol, gyorsan megcsináljuk az interjút. Egyébként ha valakit érdekel, az én feladatom konkrétan (ezen kívül, természetesen ) a kérdőív összeállítása (erről majd még fogok írni) és a mélyinterjúk kielemzése (amekkora macerás szerencsétlenkedés lesz ez, szerintem erről is megemlékezem még párszor a jövőben). Tiszta profi leszek, mire ennek a végére verekszem magam. És a fejem felett lebeg a VIZSGAIDŐSZAK is…

Sok szerencsét nekem!

PS: László Róbert, remélem nem sértettem meg a személyiségi jogaidat. Ha mégis… Ígérem, leveszem a blogról a nevedet.